Villámolvasás tréning nyáron az IMSC-ben!

A VILLÁMOLVASÁS TITKAI

Könnyed nyári programok tanulni vágyó felnőtteknek és diákoknak 16 éves kortól

Hétköznap 9-14h: Június 19-20-21.; Július 17-18-19.; Augusztus 21-22-23.

VALÓBAN LEHETSÉGES MÁSODPERCENKÉNT EGY OLDALAS SEBESSÉGGEL FOTÓOLVASNI?

 A villámolvasás valójában nem a sorok nagyon gyors elolvasását jelenti, hanem az oldalak elménkkel történő mintegy lefényképezését. Ezért hívják Paul Scheele, amerikai bölcsészdoktor találmányát angol néven PhotoReading-nek, vagyis fotóolvasásnak. Megfelelő előkészület után, kellemesen ellazult állapotban tudatalattink még másodpercenként egyoldalas sebességnél gyorsabban is be tudja fogadni a látott szöveget. Ezt az így elraktározott információt tanuljuk meg a fényképezésből ismert előhívási folyamat mintájára aktiválni, azaz különböző élethelyzetekben felidézni. A tanfolyam során az első napon megtanuljuk, a második napon máris elkezdjük használni, hogy végleg búcsút inthessünk a magolásnak.

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik rövidebb idő alatt több ismeretet szeretnének elsajátítatni; ha munka vagy sport mellett is jól szeretnének teljesíteni, vizsgázni; ha csökkenteni akarják a tanulási folyamat vagy a vizsgázás során keletkező feszültséget; ha javítani kívánnak szövegértésükön és tanulásuk hatékonyságán, eredményességén; vagy csak egyszerűen élvezni szeretnék az olvasást.

A kedvezményes részvétel feltételeiről és az elérhető eredményekről a http://alfahullam.hu/a-villamolvasas-titkai oldalon tájékozódhatnak. A program vezetője, Pétercsák Maxim, szeretettel várja a jelentkezéseket az info@alfahullam.hu címre.

Vélemények az ediggi tréningekről:

Először is: SZUPER dolog ez a villámolvasás!!!!

A lányom érettségire készül, fotóolvasta az összes érettségi tantárgyi tankönyvét egészen 9.-től ez évig, elmetérképezik stb. Egyik nap közölte velem, hogy 20 perc alatt megtanulta a történelmet. Úgy érzi, tudja a többit is, nem is olyan félelmetes ez az érettségi. Kérte, hogy mégis csak megpróbálná a középfokú nyelvvizsgát németből, keressünk tanárt. /Tudni kell, két évig rágtuk a fülét, hogy talán nyelvvizsgázni kellene, de ő hallani sem akart róla./ Találtunk tanárt, a városban mondhatni a számunkra legjobbat, mindent tud a vizsgarendszerekről és a felvételi szabályzatról! Igen szigorú, de a lányom imádja. Márciusban középfokúzik. Decemberben OKJ vizsgát tesz számítástechnikából, március: középfokú nyelvvizsga, május érettségi+ felvételi valamelyik főiskolára vagy egyetemre. Szerinte nem nagy ügy. Ismerve a lányom régebbi életszemléletét nagy változás. Igen, tudom, besegített az agykontroll és a kineziológiai oldások is, de tudom, mekkora lökést adott neki a Villámolvasás ismerete. D. Istvánné B. Adrienn

„22 tantárgyból vizsgáztam két iskolában párhuzamosan: Pedagógia, Teológia… Ma 14 órakor jöttem ki az utolsó szóbeliről: jelessel! Ahhoz, hogy mindkét intézményben letehessem az összes vizsgát egy későbbi csoport időpontjait kellett választanom, és ezzel időt nyertem. Az egyik csokor vizsga 4-es átlagú lett, a másik négy feletti. Ha majd valaha is magamhoz térek, megpróbálom rekonstruálni az eltelt időszakot, miként is voltam minderre képes.” B. Angéla

„A kurzus óta használom a villámolvasást. Mindig, amikor meg kell tanulnom valamit. Kezdetben az elmetérképet is használtam, de mostanában arra már nincs időm, úgyhogy főleg a fotóolvasást alkalmazom. A szuperolvasás számomra csak ritkán elégséges a tanuláshoz, viszont úgy tapasztaltam, hogy amit fotóolvastam, azt utána sokkal könnyebb megérteni és megtanulni. A tanulási technikákat is nagyon hasznosnak találtam. Azóta komoly zenét hallgatok tanuláshoz, és szigorúan tartom a fél óránként öt perces szünetet (bár néha kicsit hosszabb lesz a szünet). Tornázni is nagyon sokat szoktam, bár nem észkapcsoló tornázom, hanem astanga jógázom.

Jelenleg másodéves vagyok a Corvinuson, nemzetközi tanulmányok szakon. Eddig még egy vizsgán sem buktam meg, amit a legtöbb szaktársam nem mondhat el magáról. Amikor elmentem a villámolvasás tanfolyamra, két és fél éve, akkor egy angol középfokú nyelvvizsgám volt. Azóta angolból van egy általános és gazdasági felsőfokom, németből és hollandból pedig egy-egy általános felsőfok. Minden nyelvvizsgám 80% felett volt.

Jelenleg az egyik nagykövetségen vagyok gyakornok, és nagyon elégedettek a munkámmal. Szeretettel: Linda”

És egy kis részlet az előzetes ismerkedéshez: www.youtube.com/embed/N87g0t2C9No

Ez is érdekelhet

időpontkérés

Ha szeretnél bejelentkezni, töltsd ki ezt az űrlapot.Hamarosan keresni fogunk telefonon időpont egyeztetéssel kapcsolatban.

Kérdezz tőlünk

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel.